Díjhajtás
Csapateredmény a díjhajtás után
Maraton
Díjhajtás+Maraton
Csapateredmény a maraton után
Akadályhajtás
Összetett
Csapat végeredmény

Mórocz János

Mórocz János díjhajtása

Kovács Roland díjhajtása

Kovács Roland díjhajtása

Kovács Roland díjhajtása

Magyarok a Póni Világbajnokságon

Megnyitó ünnepség

Állatorvosi kontroll

Kovács Roland, egyesfogat

Mórocz János, négyesfogat
A 2007. évi Pónifogathajtó Világbajnokság a Koppenhágától 75 km-re található Dorthealyst nevű, 1800-ban épített tipikus dán farmon kerül megrendezésre. A Budapesttől 1600 km-re fekvő település közelében található farmon minden évben rendeznek nemzetközi fogathajtó versenyt és ezen a helyszínen rendezték a 2005. évi Skandináv Fogathajtó Bajnokságot.
Versenykiírás (angol)
A versenykiírás magyar nyelvű rövidített kivonata
Díjhajtó feladatok:
7. díjhajtó feladat – egyes- és kettesfogatok
6. feladat – négyesek
Minősülés
A hajtóknak és minden póninak sikeresen kell teljesíteni mind a három versenyszámot egy Nemzeti vagy egy FEI Nemzetközi Fogathajtó Versenyen, oly módon, hogy 65 vagy annál kevesebb hibapontot érjen el a díjhajtó versenyszámban a 6, 7 vagy 8 programban az FEI 901 Szabályzatának megfelelően. Ennek a kritériumnak a Világbajnokság évében a névszerinti nevezés határidejéig, vagy 2006. évben kell megfelelni.
Nevezés
Előzetes nevezés: 2007. május 7.
Névszerinti nevezés: 2007. június 8.
Második névszerinti nevezés: 2007. június 15.
(további egyéniek nevezhetők, ha az SZB úgy dönt a nevezések alapján)
Végleges nevezés: 2007. július 2.
Nevezési díj: 500 ? (EUR/Dkr.)
Versenybíróság elnöke
Mrs. Diana Brownlie, GBR
Külföldi bíró
Mr. Pierre de Chezelles, FRA
Versenybíróság tagjai
Dr. Franz-Josef Vetter, GER
Mr. Gé König, NED
Mr. Gustaaf Van Herck, BEL
Tartalék
Mr. Henk Van Amerongen NED
Technikai kiküldött
Mr. Philip Bateman, GBR
Technikai kiküldött asszisztense
Mr. Ian Douglas, GBR
Pályaépítő
Mr. Gunnar Larsson, SWE
Pályaépítő asszisztense
Mr. Deriek Holah, GBR
Fő steward
Mr. Jan Devaere, BEL
Stewardok
Miss. Lean Devaere, BEL
Mr. Henrik Nakskov, DEN
Fellebbviteli Bizottság
Mr. Helmut Kolouch, AUT, Elnök
Mr. Ib Møller, DEN
Mrs. Sarah Mullins. IRL
Állatorvosi Bizottság
Mr. Jens Svenningsen, DEN, Elnök
Mr. Gerhard Dittus, GER
Mr. Thomas Alkjaer, DEN
Kezelő állatorvos
Judith Kofoed, DEN
Patkolókovács
Mr. Carsten Jensen, DEN
Kezelő orvos
Mr. Kenneth Ginger Mortensen, DEN
Mr. Jørgen Iversen, DEN
Mr. Dennis Lysén, DEN
Minden nemzet legfeljebb 6 versenyzőt küldhet, max. két egyes-, max. két kettes- és max. két négyesfogatot.
Pónik az alábbiaknak megfelelően nevezhetők:
Névszerinti nevezés
Egyesfogat: 2
Kettesfogat: 6
Négyesfogat: 10
Végleges nevezés
Egyesfogat: 1
Kettesfogat: 3
Négyesfogat: 5
Minden nemzet, amely nem tud csapatot kiállítani, minden kategóriában legfeljebb két egyéni versenyzőt küldhet.
További egyéni versenyzők nevezése:
A Szervező Bizottság döntése értelmében minden nemzet, amely küldött csapatot további egyéni versenyzőket küldhet.
Pónik
Minden póninak legalább 6 évesnek kell lenni (Art. 911.1.2). Minden egyesfogat póninak legalább 120 cm magasnak kell lenni patkolás nélkül, vagy 121 cm patkolva.
Hajtók
Versenyzők abban az évben versenyezhetnek, amelyben elérik 16. életévüket. Segédhajtók 14 éves kortól.
Szállás
A résztvevők részére kemping kerül kialakításra. Áramot térítés ellenében lehet igénybe venni. A névszerinti nevezéskor kell megadni a kempingben megszállók létszámát.
Étkezés
Szervezők csak az FEI szabályzat 933 pontjának megfelelő ellátást biztosítja. Hajtók, segédhajtók, csapatkapitányok, edzők és állatorvosok étkezése saját költségükre.
Segédhajtók
Szervezők csak az FEI szabályzat 933 pontjának megfelelő ellátást biztosítja. Hideg-meleg vizes zuhanyozó, WC a rendelkezésre áll.
Utazás
A Szervező Bizottság semmilyen érítést nem biztosít. Budapest - Dorthealyst 1600 km
Istálló
Boksz áll minden ló rendelkezésére 2007. július 16. 10.00 órától július 23. 12.00 óráig. Az első almot és további két bála szénát vagy szalmát a rendezőség biztosít. Minden pónit a rendezőség által biztosított bokszokban kell elhelyezni, a versenyzők saját bokszukat nem állíthatják fel.
Belépési jogosultságok
Csapatkapitány: 1
Állatorvos: 1
Edző: 1
Egyesfogat: 2
Kettesfogat: 3
Négyesfogat: 4
Tulajdonos: 1/póni
A verseny összdíjazása: 15 250 Dkr.