Mondok József Szakági Elnök beszámolója.
Kiemelte a 2005. év legfontosabb eredményeit. A kettesfogathajtók kitűnően helytálltak a salzburgi VB-n, Hódi Károly egyéni ezüst, Lázár Vilmos egyéni bronz, a magyar csapat ezüst éremmel gazdagította a magyar fogathajtás sikertörténetét. Az év másik kiemelkedő eredménye, hogy három magyar hajtó is minősült a nyári válogató versenyek során a Téli Fedeles Fogathajtó Világkupa versenysorozatra: Lázár Zoltán, Dobrovitz József, Bozsik József. A versenysorozat megrendezése óta először sikerült magyar hajtónak a döntőbe minősülni, Lázár Zoltán negyedikként minősült a világ hat legjobb hajtója közé. Április 13-16. között együtt szurkolhatunk a sikeréért. A Világranglistán (Top Driver Award) három négyesfogathajtónk áll az első 12 helyen: Dobrovitz József 5., Lázár Zoltán 11. és Bozsik József 12. míg kettesfogathajtásban Selyben Zsolt 6. és Lázár Vilmos 9. Gratulálunk hajtóink sikereinek.
Elkészült a Fogathajtó Szakbizottság hivatalos Internet oldala a www.fogatsport.hu címen, amelyet eddig már 40 ezer látogató tekintett meg szeptember 25-i fennállása óta. Ezen azon oldalon megtekinthetők a versenyeredmények, versenynaptár, szabályzatok, határozatok és minden a fogathajtással kapcsolatos hír. A fórumon közel kétszázan regisztrálták magukat és mintegy 900 hozzászólás érkezett a legkülönbözőbb témákban.
Szponzorálási ajánlatok készültek, amelyekkel megkerestük a Lukoil Olajtársaságot, a Fornettit, és a Szentkirályi Ásványvizet, amellyel még tárgyalásokat folytatunk. A szponzorok megszerzéséhez elengedhetetlen feltétel a nézettség növelése és a szervezettség megteremtése. Sikeresen tárgyaltunk a Nemzeti Sporthivatal elnökével: az NSH hatszázötvenezer Ft-tal járul hozzá versenyzőink aacheni kiutazásához. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával megkezdtük egy átfogó tanulmány elkészítését a magyar Fogathajtó Sportról, amellyel lehetőség nyílik EU pályázatokon való indulásra.
A sportszerűség és a fegyelem megtartása érdekében összeült a Szakbizottság Fegyelmi Bizottsága, amely három ügyben hozott határozatot. Két esetben hozott a Bizottság elmarasztaló határozatot, az egyik eltiltást és pénzbüntetést, a másik figyelmeztetés vont maga után, egy esetben pedig felmentő ítélet született.
Megalakultak a régiók amelyek közül az Észak-Kelet és a Felső-Dunnátúli régió már kitűnően működik. A Közép-Magyarországi és a Dél-alföldi Régió rövidesen megkezdi működését. Így biztosított a B kategóriás versenyek szakszerű felügyelete, amelyek az utánpótlás bázisát kell, hogy képezzék.
A 2005. évben elindult a fiatal bírók képzése: Bocsi Csaba, Dr. Fejér Barna, István Péter és Mihók Zsuzsa több A kategóriás versenyen teljesítettek szolgálatot gyakorló bíróként. Muity Ferenc C minősítésű nemzetközi pályaépítő minősítést szerzett. A 157/2004. Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésének megfelelően méltányossági alapon a sportedzői szakképesítés megszerzésének kötelezettsége alóli felmentés folyamatát beindítottuk: Bárdos György, Nyúl Zoltán, Józsa Vendel, Fehér Mihály, Fintha Gábor és Nagy Sándor
2006. a versenytisztaság éve. Ennek érdekében módosítottuk az A, B és C kategóriás versenyek versenykiírását. Határozatot hoztunk az egységes 2006/2007. évi Magyar Téli Fedeles Versenysorozat kiírásáról is. A versenyek szerezésének megkönnyítése érdekében igyekeztünk minél korábban közzétenni a 2006. évi versenynaptárat. Rendkívül örvendetes, hogy ilyen nagy a versenyrendezési kedv: 3 Világkupa Minősítő, 4 Magyar Bajnoki Forduló és 10 A kategóriás verseny kerül megrendezésre. Kijelöltük a 2006. évi Magyar Bajnokság fordulóit és az azokon közreműködő versenybíróságok tagjait. A Magyar Lovas Szövetség előírásainak megfelelően szabályoztuk a rajtengedély vizsgák rendszerét: 2006. március 12. Kecskemét-Hetényegyháza, 2006. március 26. Bábolna, 2006. április 2. Kaposvár. Megteremtettük a nyilvánosságot, minden pontgyűjtő verseny állását folyamatosan közzé tesszük, a Fegyelmi Bizottság határozatait nyilvánosságra hozzuk.
Bízunk benne, hogy versenyzőink részére megteremtettük a feltételeket az elkövetkező rendkívül nehéz versenyekre való felkészüléséhez. 2006. legnagyobb kihívása a Lovas Világjátékok, amely 2006. augusztus 30 és szeptember 3. között kerül megrendezésre Aachenben. A Szövetségi Kapitány levelében közzétette a válogatási elvet. Egyesfogathajtóink az olaszországi világbajnokságra készülnek, amelyet Róma közelében 2006. szeptember 21-24. között rendeznek meg. A válogatási elvet az egyesfogathajtók Szövetségi Kapitánya szintén közzé tette. Távolabbi célok a Kettesfogathajtó Világbajnokság Lengyelországban, Warkában 2007. augusztus 30. és szeptemer 2. között, ill. a Póni Világbajnokság 2007. július 18-22. között Dániában. A Nemzeti Sporthivatal ingyenesen bocsátja rendelkezésünkre a Budapest Sportarénát, amelyben lehetőségünk van megszervezni egy Fogathajtó Világkupa fordulót más kiegészítő lovas programokkal együtt
2007. december 7-10. között. A 2008. évi Négyesfogathajtó Világbajnokság megszervezésére Portugália és Hollandia nyújtott be pályázatot, míg az Egyesfogathajtó Világbajnokságot Lengyelország tervezi megrendezni.
Hatalmas magyar sportdiplomáciai siker, hogy a 2006. márciusában, Ausztriában megrendezésre kerülő Hippológiai Szimpóziumon a Lázár testvéreket kérték fel egy előadás megtartására, amelyen a fogathajtó sport legkiemelkedőbb személyiségei tartanak előadást.
Itt szeretném megköszönni Kovács Zoltán fogathajtó sportért tett ez évi munkáját, amellyel beindította honlapunkat. Szervező munkáját társadalmi munkában végzi a Fogathajtó Szakbizottság költségvetését nem terheli.
Végezetül mindenkinek jó versenyévadot és kiemelkedő sportsikereket kívánok a Versenytisztaság Évében.
Fintha Gábor Szövetségi Kapitány beszámolója
Mint általában, most is nehéz versenyévet zártunk, és az előttünk lévő sem könnyű. 2005-ben a kettesek, 2006-ban a négyesek világbajnoki címvédőként indultak, illetve indulnak a világbajnokságon, ez igen nagy teher és felelősség.
2005 a kettesek éve volt. A válogató versenyeken – Fábiánsebestyén, Vecsés, Szilvásvárad – Lázár Vilmos, Selyben Zsolt, Hódi Károly és Nagy Sándor bizonyultak a legjobbaknak, így ők képviselték a nemzetet a salzurgi világbajnokságon. Lázár – Hódi – Selyben alkották a magyar csapatot, míg Nagy Sándor egyéni versenyzőként indult. Az eredmények ismertek: csapat ezüst, Hódi egyéni ezüst, Lázár bronz, míg Selyben 8. és Nagy 10. helyezett. Örülnünk kell az eredményeknek, de le kell szűrnünk a tanulságokat is. Már most el kell kezdenünk készülni a 2007-es warkai vb-re. Sajnos, mint tudjuk pályázatunk nem nyert, így Lengyelországban lesz a következő kettes világbajnokság Magyarország helyett.
Az emúlt évek eredményeinek kiértékelése: 2005-ben négyeseinknek nem volt ugyan vb, de azért mozgalmas versenyszezont tudhattunk magunk mögött. Sok nagy nemzetközi megmérettetésen vettünk részt több-kevesebb sikerrel. Breda, Aachen, Donaueschingen, szinte felér egy kisebb világbajnoksággal. Az elmúlt év természetesen a fogatépítés, a 2006-os vb-re való felkészülés éve volt. Ezt sajnos az eredmények is tükrözték. A 2004-es csapatgyőzelem után aacheni szereplésünk most kevésbé volt sikeres, de annál tanulságosabb. Breda – ami szintén CAIO – 4-5. helyezése más sokkal biztatóbb, de nyilván ennél többet szeretnénk. Sok új ló épült be a fogatokba, hajtók cserélődtek, új fogatok alakultak régi hajtókkal és fordítva. Mindenki teljes erejével, energiájával a vb-re készül.
A világkupa kvalifikáló versenyeken kitettek magukért a hajtók: 3 fogat is bejutott a világ 10 legjobb versenyzője közé, ők azok, akik a téli fedettpályás világkupa versenyeken képviselhetik az országot. Bozsik József – Dobrovitz József – Lázár Zoltán Hannoverben, Stuttgartban, Mechelenben, Stockholmban és Genfben ragyogóan helytálltak, legfőképpen Lázár Zoltánt kell kiemelnünk, aki a legjobb hat közé kerülve a göteborgi világkupa döntőn starthoz állhat áprilisban.
Feladatok, tervek 2006-ban: Mint azt az előzőekben is említettem 2006-ban a négyeseknek lesz nehezebb éve, hiszen vb-re készülnek. Aachenben augusztus 20 – szeptember 3. között kerül megrendezésre a Lovas Világjátékok, melynek része augusztus 28 – szeptember 2. között a négyesfogathajtó vb. Nyilvánvaló tehát, hogy ennek szellemében zajlik a versenyprogram összeállítása, az edzőtáborok szervezése, tehát az előkészületek a vb-re. Ehhez a tökéletes felkészülés mellett szükség van a megfelelő anyagi és erkölcsi támogatásra is. A pillanatnyi helyzet szerint a rendező 3 fogat részvételét tervezi minden nemzetből, a rendező jogán a 9 fogat helyett a németek is csak 5 fogatot indíthatnak. A három fogat egyben a nemzeti csapatot is képezi. A versenyszezon idén elég korán kezdődik, már márciusban három négyes és egy kettes Portugáliában áll starthoz, ezután Fábiánsebestyén nemzetközi világkupa kvalifikáló verseny, majd Windsor – Aachen – Vecsés – Kecskemét – Breda – Beekbergen – Szilvásvárad, hogy csak a fontosabbakat említsem a vb-ig. Komoly megpróbáltatás ezt végigcsinálni a versenyzőknek, lovaknak egyaránt, nem beszélve az anyagiakról. A kettesek a Duna-Alpesi Kupára készülnek Franciaországba. Legnagyobb feladatunk viszont most a négyes vb.
Természetesen mi más lehetne a célunk, mint az, hogy az arra legalkalmasabb, legjobb formában lévő, legütőképesebb csapatot állítsuk össze, akik a legnagyobb eséllyel védhetik meg esetleg a világbajnoki címünket. Tehát nem a részvétel a fontos, mint ahogy azt néha mondani szokás, az ország, a sportot szerető közönség nem ezt várja tőlünk. Biztos vagyok benne, hogy a siker érdekében a versenyzők mindent megtesznek, még erejükön felül is.
Akik ismernek tudják, hogy mindig a tisztességes és becsületes módszerek híve voltam, akik ezt nem így gondolják azoknak meg sem próbálom bizonyítani az ellenkezőjét. Minden versenyzővel, tulajdonossal, támogatóval jó viszonyban vagyok – remélem, ezt ők is így gondolják – de a barátság a sportban senkit semmilyen előjogokra nem jogosít fel. Csak a teljesítménnyel, a szorgalommal, az eredményekkel lehet belépőt szerezni a vb-csapatba. Ezt célozza az a válogatási rendszer, ami leginkább hivatott objektíven megmutatni, ki az a három versenyző, aki a legeredményesebben tudja képviselni a nemzetet a vb-n. Ezt a válogatási elvet a szakág jóváhagyta és megszavazta, a versenyzőkhöz eljuttatta. Valós képet csak úgy kapunk felkészültségünkről, ha folyamatosan a nemzetközi mezőnyben is megméretkezünk. Sajnos a fogathajtás nem igazán államilag dotált sportág, így örülnünk kellene, hogy néhány versenyző, illetve tulajdonos olyan anyagi áldozatokra képes, ami lehetővé teszi az állandó nemzetközi mezőnyben való szereplést, így tudunk ott lenni, bekerülni az élsport vérkeringésébe, megismertetni, elfogadtatni magunkat. Az igazi teljesítmény a rangos nemzetközi versenyeken derül ki, ott látjuk meg, hogy hol tartunk, ott kapunk valós képet, hogy mennyit ért és mire elég az eddigi munkánk. Nyilván ez igen nagy anyagi megterhelést jelent, de csakis ez a sikerhez vezető út, és aki ezt követi igen nagyra kell értékelnünk. E nélkül csak magunkat áltatjuk és keserűen fogunk szembesülni esetleg a sikertelenséggel is. Ezek szellemében próbáljuk szervezni a versenyprogramunkat és a vb-re való felkészülést.
Borka József elnökségi tag nemzetközi O bíró beszámolója
A 2005. évben az FEI új díjhajtó feladatot fogadott el, amelyben egy új mozdulat a „vállat be” feladat is bevezetésre került. Ezt a feladatot sem a magyar, sem a külföldi hajtók nem tudták maradéktalanul bemutatni. A maraton versenyszám 3 szakaszossá vált. Az akadályhajtás versenyszámban a hibapontot háromra csökkentették, de az iram megnövekedésével a versenyszám nem vált könnyebbé.
Kiemelendő, hogy a magyarországi versenyeken közreműködő bírók a Világbajnokságon adott pontokkal közel azonosan pontoztak. Ez is alátámasztja azt, hogy a magyar bírók kiemelkedő, nemzetközi színvonalon dolgoznak. Itt szeretném megköszönni a versenyeken közreműködő maratonszolgálat munkáját is.
Ezután Borka József ismertette a várható szabálymódosításokat a bécsi FEI szimpóziumon elhangzottak alapján.
A szabálymódosítások letölthetők innen.
Egyéb hozzászólások
- Dobrovitz József kéri a tételes pénzügyi beszámoló kiosztását és kéri a kecskeméti Világkupa minősítő verseny időpontjának megváltoztatását.
- Fugli Károly tájékoztatott a rajtengedély vizsga újonnan bevezetett rendszeréről, amelynek bevezetéséhez a Fogathajtó Szakbizottság mintaszerűen járult hozzá. Tájékoztatta a Közgyűlés tagjait, hogy a sporttörvénynek megfelelően 2006. évtől lovasiskola, ill. sportegyesület képviselője csak edzői vizsgával rendelkező szakember lehet. A Fogathajtó Szakbizottság eljuttatta a Magyar Lovas Szövetség részére azon edzők listáját, amelyek részére kéri sportteljesítményük alapján a szakedzői vizsga tétele alóli felmentést: Bárdos György, Fehér Mihály, Fintha Gábor, Józsa Vendel, Nyúl Zoltán, Nagy Sándor. Szintén tájékoztatta a jelenlévők arról, hogy a Magyar és a Belga Lovas Szövetség, ill. a Négyesfogathajtó VB Szervező Bizottsága fellebbezést nyújtott be az FEI Jogi Bizottságához Michael Freund Mary64 nevű lova doppingügyében hozott határozata ellen. Felhívta a Közgyűlés figyelmét arra, hogy az díjugrató szakág után a fogathajtó szakág is tegyen lépéseket a Távol-Kelet piacai felé, tegyen meg mindent a magyar lovak piacra jutásának érdekében. A Magyar Lovas Szövetség Fintha Gábor Szövetségi Kapitány által leadott listája alapján elindította a szükséges eljárást az FEI rendezvényekre ingyenes belépést biztosító arany, ezüst és bronz kártyák kiadásának érdekében.
- Mondok József tájékoztatott arról, hogy a tételes pénzügyi beszámolót az Interneten teszik közzé, de abba a jelenlévők a helyszínen is betekinthetnek.
A beszámoló letölthető innen.
Egyebek:
- Bárdos György emlékeztette az elnökséget arra, hogy Farkas Sándor a Magyar Lovas Szövetség elnöke ígéretet tett arra, hogy a Négyesfogathajtó Világbajnokságra minősülő fogathajtókat fejenként 200 000 Ft támogatásban részesíti.
- Mátyus Zsuzsa ismertette a Rajtengedély vizsgák időpontját és felhívta a figyelmet, hogy a megyei szövetségek tartassák be a Szakbizottság által elfogadott C kategóriás versenykiírást.
- Kurdics Mihály a Pónifogathajtók elnöke évértékelője hangzott el, kiemelte ifj. Juhász László teljesítményét. A 2006. év legfontosabb feladata, felkészülés a 2007. évi Pónifogathajtó Világbajnokságra, ehhez kéri a Szakág és a magyar szurkolótábor támogatását. Biztosított mindenkit arról, hogy a Szakbizottság által elfogadott versenykiírásokat a pónifogathajtók betartják.
- Szabó Zsuzsa felhívta a figyelmet, hogy csak azon sportegyesületek képviselői szavazhatnak, akiknek a tagjai között van legalább egy B vagy A kategóriás versenyzője, csak C kategóriás versenyzővel rendelkező kluboknak és egyesületeknek nincs szavazati joga. A rajtemngedély vizsga helyszíneket és időpontokat is kevesli.
- Mátyus Zsuzsa tájékoztatta a Közgyűlést arról, hogy a rajtengedély vizsga helyszínek pályázatot nyújtottak be a Magyar Lovas Szövetség részére, amely pályázatok alapján az MLSZ döntött a helyszínekről és az időpontokról. Öt helyszín kapta meg az akkreditációt a Szakág ajánlásával.
- Fugli Károly tájékoztatta a Közgyűlést arról, hogy amennyiben a rajtengedély vizsgák száma nem elegendő lehetőség van azok számának bővítésére.
- Bárdos György kéri az elnökséget, hogy bocsássa szavazásra a világbajnokságokra való minősülés rendszerét. Javaslata szerint a négy magyar bajnoki fordulón legtöbb pontot szerzett versenyzők minősüljenek a világbajnokságokra.
- Dobrovitz József nem javasolja a pontrendszer alapján való minősülést, mert a világbajnokságra készülő fogatok a magyar bajnoki fordulók idején külföldön versenyeznek. Támogatja a Szövetségi Kapitány által közzétett válogatási elvet. Hozzáteszi, hogy a világbajnokságra kiutazó fogathajtók nem igénylik az anyagi támogatást, viszont kéri, hogy ezt az összeget a Szakág fordítsa a sajtó nyilvánosság megteremtésére. Kifogásolja, hogy a szilvásváradi verseny óta nics sajtója a fogathajtó sportnak. Kéri, hogy állítsuk vissza a Várady Jenő Emlékserleg régi színvonalát és nyomatékosan kéri, hogy az aki a vándorserleget nem szolgáltatta vissza, az minél hamarabb tegye meg.
- Mondok József tájékoztatta a Közgyűlést arról, hogy a Szövetségi Kapitány tevékenységét a Magyar Lovas Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzata VIII. fejezete szabályozza. A teljes fejezet a Közgyűlés előtt felolvasásra került, amely szerint a Közgyűlés nem szavazhat a Szövetségi Kapitány jogköréről, a válogatott összeállítása a Szövetségi Kapitány feladata.
Az MLSZ Szervezeti és Működési Szabályzata letölthető innen.
- Bárdos György tudomásul veszi, hogy a Szövetségi Kapitány jogkörének meghatározása nem a Közgyűlés hatásköre, de egyúttal kéri a Szakág vezetését, hogy biztosítsa a versenytisztaságot.
- Fintha Gábor említi, hogy az eddigi versenyeredmények az ő válogatási rendszerét igazolják, hozzátette, hogy az általa nevezett Váczi István a magyar csapat tagjai közül a legjobban szerepelt Aachenben.
- Mondok József a Várady Emlékserleggel kapcsolatosan kéri, hogy azonnal hozza vissza az, aki azt nem szolgáltatta vissza a Vándorserleg alapító okiratában foglaltaknak megfeleően. A sajtó ügye csak pénzkérdés. A pontrendszerrel kapcsolatosan nyomatékosan kéri, hogy aki szabálytalanságot vél felfedezni bármely versenyen, az azonnal jelezze a Szakbizottság felé, amely felállítja a Fegyelmi Bizottságot, a szabálytalanságok megtárgyalása ügyében.
- Nyúl Zoltán felszólalásában említette, hogy 1999 óta jól működött a pontrendszer, egészen a tavalyi Kettesfogathajtó Világbajnokságig öt VB-re minősültek a fogathajtók e szerint a rendszer szerint.
- Fintha Gábor tájékoztatása szerint 2000. évben nem a pontrendszer szerint minősültek a fogathajtók.
- Bárdos György emlékeztetett, hogy az aacheni eredmények nem igazolják a Szövetségi Kapitány válogatási elvét, hiszen nem született kiemelkedő eredmény.
- Schejk József szintén a pontrendszer szerinti minősülést szorgalmazta.
- Mondok József és Fugli Károly ismét az SzMSz-re hivatkozott.
- Paudits Béla említette, hogy az SzMSz szerint is a Közgyűlés a legfőbb szerv.
- Fugli Károly válaszában megerősítette, hogy ez így igaz, a Közgyűlés a legfőbb szerv, de jogköre arra terjed ki, hogy megválassza vezető tisztségviselőit, akikre átruházza az irányítást. A Közgyűlés visszahívhatja vezető tisztségviselőit.
- Paudits Béla felvetette a mentő szükségességének indokoltságát
- Fugli Károly arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a mentő szükségességét a Nemzetközi Lovas Szövetség és a Sporttörvény szabályozza. Lépéseket tettek annak érdekében, hogy elegendő legyen egy életmentő vizsgával rendelkező orvos hordággyal és eszközökkel is.
- Molnár János kifogásolta a versenynaptár összeállítását.
- Mondok József válaszában emlékeztetett arra, hogy a szakágak közül elsőként a fogathajtók tették közzé az A kategóriás versenyek időpontját, amelyhez mindenki tudott alkalmazkodni. A versenyek időpontját a beérkezések időrendje szerint jelölte ki a Szakbizottság.
- Dr. Szalay Gyula szorgalmazta, hogy módosítsák a hatósági állatorvosra és a sportló szállításra vonatkozó szabályokat.
- Fugli Károly válaszában ismertette, hogy csak lóútlevél szükséges. Több módosító indítványt nyújtottak be az állatszállítással, sporteszközszállítással, tachográffal kapcsolatban, többek között a Nemzeti Lovasprogramot előkészítő Eseti Parlamenti Bizottság elé is, amely azonban nem hozta meg a várt eredményt.
- Mondok József végül megköszönte a Közgyűlés tagjainak építő jellegű hozzászólásait és a 2006. évet a versenytisztaság évének hirdette ki. Mindeniken eredményekben gazdag versenyévadot kívánt.
- A Közgyűlés egyperces néma felállással emlékezett meg Taczmann Elek, tragikus körülmények között elhunyt fogathajtóról.