A válogatási időszakban versenyzőink Romaban, Kladrubyban, Fábiánsebestyénen, Asboben és Saumurben vettek részt versenyeken. Továbbra is világos, hogy egyéni eredmény nem várható, bár egy egy versenyző egészen jó formát mutatott. Jámbor, Bajaki Róma, Lantos, Hodi, Kladruby, Szilagyi Fábiánsebestyén.
A csapat építés lehetséges, ugyanis több versenyző is minimum 2 számban akár kimelekedőnek is mondható eredményt tudott bemutatni. Opall díjhajtás, maraton, Amigo díjhajtás, maraton, Mano, maraton akadályhajtás, Rembrandt , maraton akadályhajtás, Brayen díjhajtás, Hodi Károly díjhajtás, maraton. Ha ezt a képet nézzük, akkor akár egy egészen jó, versenykéépes csapat összeállítása is lehetséges.
Nagyon sajnálom, hogy Hódi Károly és Szilágyi Zsolt úgy döntött, hogy nem kívánnak a válogatottban részt venni, azt gondolom, hogy nagyot lendíthettek volna az eredményeken. Azonban látva kettesfogat sikereiket, el kell fogadjam döntésüket. Mindezek mellett hivatalosan is kérném mind kettejüket, hogy a válogatott munkáját segítsék, és a VB-n hivatalos segítőként vegyenek részt.
A válogatottat Fábiánsebestyénben hirdettük ki. Gáspár Szilvia, Farkas József, Bajaki Ferenc, Lantos Gábor, Szilágyi Zsolt, Fábián László , Jámbor Vilmos került a válogatottba. Először egy baleset miatt Gáspár Szilvia, később pedig farkas József is visszalépett. Ezt követte Szilágyi Zsolt visszalépése, így a válogatás nagyon egyszerű lett.
A 2010-es Világbajnokság magyar kerete: Lantos Gábor, Bajaki Ferenc, Fábián László, Jámbor Vilmos, Farkas József tartalék versenyző.
Minden versenyző két lovat nevezhet.
A VB-n a hivatalos csapatvezető: Kovács Zoltán.
Csapatedző: Udvari Zoltán, Hódi Károly
Kiemelt segítők: Gáspár Szilvia, Farkas József.
A felkészülési időszak programja:
Julius 7-22 Edzőtábor Kisbér
Julius 23 Kiutazás Olaszországba, két nap pihenő Aletti Montanonál.
Julius 25 Utazás Pratoni Del Vivaroba.
Julius 26-27 Táborépítés, felkészülés a versenyre.
Augusztus 2 hazautazás.
A versenyre utazó csapat formaruhája a következő:
Öltöny, fehér ing, fehér pike polo, sapka.
Ezen kívül minden versenyző kap egyforma bukósisakot, illetve lótakarót, kötőféket és egyéb eszközöket.
A ruházatot a Lehel Coachbuilder Kft, a lábszárvédőket stockings, az egyéb felszereléseket az Equi Dream cégek biztosítják. Ezen kívül a felkészülési időszakban a csapat takarmány ellátását a Purina biztosítja. A felkészülés költségeit az id Jámbor Vilmos lovas központ állja, (szállás, ellátás)