Baráti légkörben tartotta meg éves rendes közgyűlését a Magyar Fogathajtó Sport Baráti Köre Egyesület 2006. március 22-én. A rendezvénynek Hódi Károly világbajnoki ezüstérmes adott otthont a sándorfalvi ménesben, ahol házigazdaként kitűnő vendéglátásban részesítette a patinás egyesület tagjait.
A százfős tagság képviselőit Deme János elnök tájékoztatta az előző évi munkájáról és a tervekről. Mondok József a Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottságának elnöke méltatta a tekintélyes egyesület tevékenységének fontosságát, a fogathajtó sport hagyományainak és nagyjai emlékének megőrzése érdekében kifejtett munkáját és biztosította a közgyűlést további támogatásáról.
A közgyűlés határozatokat hozott, melyek szerint felhatalmazta a Magyar Fogathajtás Emlékbizottságát, hogy 2006. évben Fehér István emlékére szervezze meg a következő, 11. gránittábla avató ünnepséget, Dombóváron, az októberben megrendezésre kerülő fogathajtó versennyel egyidőben. Hozzájárult ahhoz, hogy az emlékbizottság "Bábolna önálló ménes" 200 éves évfordulója alkalmával - hasonlóan a 150 éves kisbéri eseményhez - emléktáblával emlékezzen meg, a mai nemzetközi világsikereket megalapozó "bábolnai kocsisok"-ról.
Külön határozatban döntötek arról, hogy a következő évben (2007.) - a család előzetes egyetértését kérve - az emlékbizotság dolgozza fel Mátyus Viktor életművét és tiszteletére szervezze meg a soros gránittábla avató ünnepséget. A következő 20. jubileumi közgyűlést, az 1987. évi nyárlőrinczi alapításra is emlékezve, "történelmi" összegezéssel kívánják előkészíteni.
Irta: Váczi Ernő
A képek fénykép minőségben is elérhetők: fogatsport@fogatsport.hu

Mondok József, a Fogathajtó Szakbizottság elnöke

Tóth László, titkár

Deme János, elnök

A közgyűlés tagjai

Hódi Károly köszönti a vendégeket

Váczi Ernő

Pohárköszöntő

Az ínycsiklandó ebéd

Fogathajtó Sport Baráti Köre emlékplakett

Hódi Károly serlegei, díjai

Hódi Károly serlegei, díjai